Wasserstart sportkör Balatonszárszó


A tíz éve működő Wasserstart Sportkör 2018. júliusától új telephelyen, Balatonszárszó Móricz Zsigmond utcai szabadstrandján található meg, Szárszó központjától néhány száz méterre keletre. Fő profiljuk a SUP, szörf- és vitorlás oktatás, illetve kölcsönzés (ketteskajak, jógamatrac is rendelkezésre áll). Az úszni tudás alapfeltétel minden vízi program esetében.


Az oktatás időrendjét rugalmasan lehet alakítani, előre néhány nappal telefonon egyeztetve a Sportkör munkatársával. Kezdő szörf- vagy vitorlás csoport szinte minden nap indul a nyári főszezonban. A Sportkör vezető oktatója Galántha Gergő (Csipi), aki több mint tíz éves szörf, vitorlás és katamarán oktatói gyakorlattal rendelkezik, oktatóképes a magyar mellett angol, német és francia nyelven is, négy sportágból rendelkezik oktatói minősítéssel, több mint három évtizedes versenyzői múltja van. Ifjú segédoktató kollégái az ő felügyelete mellett viszik a kezdő csoportokat. A Sportkör biztosít minden szükséges felszerelést, beleértve hideg időben a neoprén szörfruházatot, mentőmellényt, neoprén cipőt és egyéb kiegészítőket.


A Sportkör az egyik legnagyobb hazai SUP deszkaparkkal rendelkezik. A kölcsönzés mellett van lehetőség bevezető SUP oktatásra, naplemente túrákra, valamint - alkalomszerűen - SUP jóga programokra, Harmati-Nagy Orsi vezényletével. A SUP deszkák nagyrésze felfújható, és található néhány extra széles is, hogy a lehető legstabilabb platfromot biztosíthassák a kezdő Suppereknek:)

A szörfoktatás tematikája kezdő és középhaladó szinten a VÖWS (osztrák szörf- és vitorlás iskolák szövetsége) tanmenetére épül. A Sportkör haladó tanulói pedig a vezető oktatóval egyeztett tartalommal végezhetik el az 1, 2, 4 vagy 10 órás kurzusokat (pl. wasserstart megtanulása, trapézhasználat stb.). Az oktatáshoz szükség esetén speciális felszerelések is bevetésre kerülnek: parti szimulátor, felfújható (mindössze 1 kg súlyú) vitorlázat, tandemszörf, extrán stabil deszkák stb. Kölcsönzés céljára is a legszélesebb skálán állnak rendelkezésre a felszerelések: rdm rudazattal szerelt Severne, Tuss és Neilpryde vitorlák 2-8,5 nm-ig, Starboard, Fanatic, Drops és Pirateboards deszkák 144-től 240 literig. Számos 300 liter feletti SUP deszkájuk is felszerelhető windszörf vitorlázattal és centerfinnel.

Vitorlás oktatásra lehetőség nyílik a teljesen kezdőtől egészen a versenyzői szintig. A Sportkör immár sok éves gyakorlata az is, hogy a vitorlás jogosítvány megszerzése után, vagy közvetlenül előtte, sportos vitorlás csónakokkal (jollékkal) biztosít gyakorlati oktatást az esetleg még bizonytalan jogosítványtulajdonosnak. A hajók (sikló/laser, 420, kalóz) természetesen kölcsönözhetőek is. Ámde vigyázat! A sporthajók egy része csak ?házi vizsga?, vagy a sportkör néhány órás kurzusának elvégzése után vihető el. Minden kölcsönzésre vonatkoznak a Sportkör kölcsönzési feltételei (lásd a honlapot, vagy a helyszíni hirdetőtáblát).


Az aktuális hírek megtalálhatóak a Sportkör hivatalos Facebook oldalán és a honlapon. Bármilyen kérdésed van, ne habozz megkeresni munkatársaikat az alábbi elérhetőségek valamelyikén.


Szép időt, jó szelet!


+36.70.600.86.51.
info@wasserstart.hu 
www.wasserstart.hu 

A Facebookon itt találsz minket >>