A 2005.-ös Magyar Szörf Bajnokság Végeredménye, Díjkiosztó


A Magyar Szörf Szövetség díjkiosztója nem csupán egy egyszerű ünnepség, ahol az érmeket néhány szörfös nyakába akasztják, hanem az év egyik legnagyobb szörfös találkozója. Idén a Harry J. Beans Pubban gyűlt össze a szörfös társadalom színe java, hogy lezárja az elmúlt évek egyik legszelesebb és eseményekben bővelkedő szezonját, és felavassa bajnokait.

A korábbi évekhez hasonlóan nagy számú érdeklődőt vonzott a rendezvény, a hangulat már egészen korán a tetőfokára hágott, a falra vetített szörfös videók, a zene és a jó társaság minden résztvevő arcára mosolyt:) és sokak lábába boogiet varázsolt. A szervezők (Lodee, Chikito) közvetett dicsérete után lássuk kik voltak a legjobbak idén.

Freestyle

Az idei freestyle bajnokság érdekessége, hogy a végeredmény végre kizárólag erősszeles futamok alapján állt fel, ez nagy mértékben befolyásolta az elmúlt években megszokott ranglistát is. A szelek istene tehát idén nem hagyta cserben a szervezőket, ráadásul további pozitív eredmény, hogy a szeles futamok egyike hazánkban - egészen pontosan Balatongyörökön - került megrendezésre, amire eddig még nem volt példa. A szervezők idén semmit sem bíztak a véletlenre: ha nem lett volna szél, akkor az immár három fordulós, gyengeszeles Lets Go Freestyle versenysorozat összetett eredménye alapján állították volna fel a rangsort.

A 2005-ös Freestyle események
Június 04-05. Gárdony - Beszámoló Lets Go
Július 2-3 Balatongyörök - Beszámoló Lets Go / Expression Session
Július 21-24. Viganj / Horváto. - elmaradt
Augusztus 27-28. Balatonfűzfő Lets Go
Szeptember Weiden/Ausztria Pannonia Soul Classic
Október 27-29 Premantura/Horvátország - Hallowind
A 2005-ös Freestyle bajnokság eredménye
Név Szám pontszám
1. Horányi-Névy András HUN-999

3

2. Tóth Zalán HUN-63 9
3. Ender Gábor HUN-666 9
4. Dobozy Dániel HUN-335 10
5. Tóth Etre HUN-64 11
6. Magyary-Kossa Zsolt HUN-69 12
Balról jobbra:
2. Tóth Zalán
1. Horányi-Névy András
3. Ender Gábor

Formula Windsurfing

A Freestyle mellett a Formula Windsurfing (FW) osztály versenyzői is versenyekben gazdag, sikeres évadot zárt. A Magyar Szörf Szövetség a FW versenyeket kivétel nélkül nemzetközi mezőnyben rendezte meg. A nemzetközi szinten szervezett Windsurfing Supercup futamain indult magyar versenyzők a Magyar Szörf Szövetség ranglistájára is felkerültek. A Windsurfing Supercup szervezőivel folytatott együttműködés eredményesnek bizonyult, mivel a végeredményt hét forduló versenyei alapján sikerült felállítani, amire eddig hazánkban még nem volt példa a FW kategóriában. A nemzetközi ranglista részletes eredményei hamarosan megtekinthetők a www.windsurfingsupercup.com oldalain! A Magyar Formula Windsurfing osztály bajnoka Glofák Olivér, aki idén több kategórián belül is jeleskedett.

A 2005.-ös Formula Windsurfing események
I. forduló Máj. 14-15. Weiden/Ausztria - Beszámoló F,SZ MB/SupC
II. forduló Máj. 21-22. Nove Mlini/Cseho. - Beszámoló F MB/SupC
III. forduló Jún. 9-12. Bol / Horvátország - Beszámoló F,SZ MB/SupC
IV. forduló Júl. 1-3. Balatongyörök - Beszámoló F MB/SupC
V. forduló Júl. 25-30. Viganj / Horváto. - Beszámoló F,SZ MB/SupC
VI. forduló Szept. 10-11. Nove Mlini/Cseho. - Beszámoló F MB/SupC
VII. forduló Okt. 8-9. Weiden/Ausztria F,SZ MB/SupC
A 2005-ös Formula Windsurfing bajnokság eredménye
Név Szám Pontszám
1. Glofák Olivér HUN-61 5.8
2. Dr. Molnár Ákos HUN-5 8
3. Zöllner Viktor HUN-6 9
4. Gemela Gábor HUN-112 14
5. Dr.Keczéry László HUN-11 15
6. Lazsádi László HUN-21 36
Balról jobbra:
2. Dr. Molnár Ákos
1. Glofák Olivér
3. Zöllner Viktor

Porsche-Pest Speed Magyar bajnokság

A 2005.-ös évad sikerességét jelzi még az is hogy eddig példátlan módon sikerült Speed bajnokságot is tartani, melynek mindhárom futamán született végeredmény. A sebességet a szörfösök karjára csatolt kis GPS-el mérték, az elért maximális sebesség (nem átlagsebesség) alapján állt fel a sorrend. Glofák Olivér, a FW kategória bajnoka a sebességi versenyeken is a legjobb teljesítményt nyújtotta. Tőle hajszálnyival maradt le Dr. Molnár Ákos, aki a FW bajnokságon is a dobogó második helyét szerezte meg.

A 2005.-ös Porsche-Pest Speed (Sebességi) események
Április 23-24. Gárdony - Beszámoló 10-18 óra
Július 16-17. Balatonfűzfő - Beszámoló 10-18 óra
Szeptember 17-18. Gárdony - Beszámoló 10-18 óra
Október 10-18. Gárdony - elmaradt 10-18 óra
A 2005-ös Porshe Pest Speed bajnokság eredménye
Név Szám Sebesség
1. Glofák Olivér HUN-61 56,6 km/h
2. dr. Molnár Ákos HUN-5 54,8 km/h
3. Koszti Gábor HUN-90 53,5 km/h
3. Gemela Gábor HUN-112 53,5 km/h
5. Pártos György HUN-16 52,9 km/h
6. Zöllner Viktor HUN-6 51,0 km/h
Balról jobbra:
2. Dr. Molnár Ákos
1. Glofák Olivér
3. Koszti Gábor
3. Gemela Gábor

Nyílt Osztály

Nyílt osztályban többnyire formulaszereléssel indultak a versenyzők hazai vizeinken. Az idén Glofák Olivér kiegyenlített teljesítménye ebben a kategóriában is a dobogó legfelső fokát jelentette.

Magyar Bajnokság versenynaptára 2005
I. forduló máj 7-8 Balatonkenese - Beszámoló R, Ny, S
II.forduló máj. 28-29. Balatonaliga - elmaradt R, Ny, S
III. forduló június 24-26. Abádszalók - Beszámoló R, Ny, S
IV. forduló július 9-10. Balatonaliga - Beszámoló R, Ny, S
V. forduló szeptember 3-4. Balatonkenese - Beszámoló R, Ny, S
VI. forduló szept. 24-25. Balatonaliga - elmaradt R, Ny, S
Magyar Bajnokság Nyílt osztály eredménye 2005
Név Szám Ponszám
1. Glofák Olivér HUN-61 5
2. Pártos György HUN-16 14
3. Molnár Ákos HUN-5 15
4. Dr.Keczéry László HUN-11 16
5. Gemela Gábor HUN-112 25
6. Kerek Gábor HUN-176 42
Balról jobbra:
2. Dr. Molnár Ákos
1. Glofák Olivér
3. Pártos György
3. Pártos Levente

Raceboard Férfi

Gádorfalvi Áron a várakozásoknak megfelelően, hiba nélkül teljesítette az évet és nyerte el a bajnoki címet, meg kell még említeni György Ádámot is, aki az utánpótlás bajnoki cím mellé bezsebelte e raceboard férfi 3. helyét is.

Magyar Bajnokság versenynaptára 2005
I. forduló máj 7-8 Balatonkenese - Beszámoló R, Ny, S
II.forduló máj. 28-29. Balatonaliga - elmaradt R, Ny, S
III. forduló június 24-26. Abádszalók - Beszámoló R, Ny, S
IV. forduló július 9-10. Balatonaliga - Beszámoló R, Ny, S
V. forduló szeptember 3-4. Balatonkenese - Beszámoló R, Ny, S
VI. forduló szept. 24-25. Balatonaliga - elmaradt R, Ny, S
Magyar Bajnokság Raceboard Férfi osztály eredménye 2005
Név Szám Ponszám
1. Gádorfalvi Áron HUN-1 13
2. Körtvélyesi Miklós HUN-28 32
3. György Ádám HUN-87 59
4. Varga Gábor HUN-99 102
5. Tölgyesy Csaba HUN-96 102
6. Utassy Loránd HUN-71 106
Balról jobbra:
3. György Ádám
1. Gádorfalvi Áron
2. Körtvélyesi Miklós

Raceboard Női

Tavaly Raceboard Női kategóriában nem avattak bajnokot, az idei év azonban annyira eredményes volt, hogy még erre is sor került. Nem okozott meglepetést, hogy a dobogó legfelső fokát Didó, azaz Detre Diána foglalhatta el.

Magyar Bajnokság versenynaptára 2005
I. forduló máj 7-8 Balatonkenese - Beszámoló R, Ny, S
II.forduló máj. 28-29. Balatonaliga - elmaradt R, Ny, S
III. forduló június 24-26. Abádszalók - Beszámoló R, Ny, S
IV. forduló július 9-10. Balatonaliga - Beszámoló R, Ny, S
V. forduló szeptember 3-4. Balatonkenese - Beszámoló R, Ny, S
VI. forduló szept. 24-25. Balatonaliga - elmaradt R, Ny, S
Magyar Bajnokság Raceboard Női osztály eredménye 2005
Név Szám Ponszám
1. Detre Diána HUN-7 11
2. Vértessy Mónika HUN-100 37
3. Nagy Kinga HUN-101 49
4. Csanaky Szilvia HUN-2 57
Balról jobbra:
2. Vértessy Mónika
1. Detre Diána
2. Nagy Kinga

Raceboard Utánpótlás

A fiatalokra nagy gondot fordít a Magyar Szörf Szövetség. Az utánpótlás nevelése már a balatonaligai szörftáborban elkezdődik, majd a versenypályán folytatódik, ahol a nebulók ugyanazon feltételek között versenyeznek, mint a nagyok… és nem is eredménytelenül.

Magyar Bajnokság versenynaptára 2005
I. forduló máj 7-8 Balatonkenese - Beszámoló R, Ny, S
II.forduló máj. 28-29. Balatonaliga - elmaradt R, Ny, S
III. forduló június 24-26. Abádszalók - Beszámoló R, Ny, S
IV. forduló július 9-10. Balatonaliga - Beszámoló R, Ny, S
V. forduló szeptember 3-4. Balatonkenese - Beszámoló R, Ny, S
VI. forduló szept. 24-25. Balatonaliga - elmaradt R, Ny, S
Magyar Bajnokság Raceboard utánpótlás osztály eredménye 2005
Név Szám Ponszám
1. György Ádám HUN-87 14
2. Vértessy Mónika HUN-100 48
3. Tölgyesy Csaba HUN-96 60
4. Kósa Dániel HUN-43 75
5. Nagy Kinga HUN-101 77
6. Csanaky Szilvia HUN-2 92

Raceboard Masters

Papp Zoltán és Gádorfalvi Károly neve már megszokott a Raceboard Masters kategória dobogóján. Idén Urbán Erzsébet is felkerült a dobogóra.

Magyar Bajnokság versenynaptára 2005
I. forduló máj 7-8 Balatonkenese - Beszámoló R, Ny, S
II.forduló máj. 28-29. Balatonaliga - elmaradt R, Ny, S
III. forduló június 24-26. Abádszalók - Beszámoló R, Ny, S
IV. forduló július 9-10. Balatonaliga - Beszámoló R, Ny, S
V. forduló szeptember 3-4. Balatonkenese - Beszámoló R, Ny, S
VI. forduló szept. 24-25. Balatonaliga - elmaradt R, Ny, S
Magyar Bajnokság Raceboard Női osztály eredménye 2005
Név Szám Ponszám
1. Gádorfalvi Károly HUN-4 6
2. Papp Zoltán HUN-10 12
3. Urbán Erzsébet HUN-21 16

Összességében elmondhatjuk, hogy 2005.ben sikeres és eseményekben gazdag évet zárt a Magyar Szörf Szövetség. Bár a szeles napok számába sajnos nem tudunk beleszólni, a következő év az ideihez hasonlóan eseményekben gazdag lesz és egyre több szörfös vesz majd részt a rendezvényeken. A szörfös társadalom szerencsére folyamatosan bővül, amit nagy részben az rendezvények növekvő számának, a nyüzsgésnek, és az immáron rendszeres szörftáboroknak is köszönhető.

Havas, jégszörfös élményekben gazdag, de nem túl hosszú telet kívánunk mindenkinek:)

matto@windsurfing.hu

Fotók: Szűcs Ildikó

shallow rider 468x120

Hozzászólok

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.










Kép:



43323

Írd ide az ellenörző számot: