Défi Liget II. 2017 / SUP Regatta III.


2017.08.21

Igen mozgalmas napokat tudnak maguk mögött, akik Fonyódligeten (és a Surf&More-ban) jártak a múlt hét második felében. Pénteken tökéletes környezetben (szélcsend) megrendeztük a III. Nemzetközi Fonyódligeti SUP regattát, majd szombaton, erős szélben az Augusztus 20-i windsurf felvonulás keretein belül újra rajthoz álltak a Balaton lelkes amatőr szörfösei.

III. Nemzetközi SUP Regatta - Fonyódliget

Az izgalmas versenyen már a legkisebbek is részt vehettek, bevezettük a Anya/Apa - Lánya/Fia futamokat is, ahol már 2 éves korú résztvevők is indulhattak. Az izgalmas futamok után a Halker és a Csúszda büfé jóvoltából az egész társaság megkapta az elégetett szénhidrát utánpótlását - a Naturtex jóvoltából pedig értékes nyereményekkel lettek gazdagabbak a legügyesebb SUP-riderek.

II. Défi Fonyódliget

A francia DÉFI wind szervezői felköthetik a gatyát! A Surf&More szervezésében egy héten belül két DÉFI-t is rendeztünk (míg évente csak EGY Défi Wind van:) , ráadásul nálunk még nevezési díjat sem kellett fizetni :) A szél-előrejelzést nagyon jól eltalálták erre a napra, 5-óra körül már senki nem panaszkodhatott a szél erejére, sütött a nap, meleg volt a víz, az igazán kedvező környezetben alig bírtuk abbahagyni a versengést, annyi futamot rendeztünk, hogy nem is emlékszünk a helyezésekre. A Défi Fonyódligetet a nagy sikerre való tekintettel jövőre is megrendezzük. Akár többször is!

Támogatók: / Szervezés: Surf&More szörfiskola 


Média:

Szervezés:

 


Pro arboctalp

Cimkék

Hozzászólások

Hozzászólok - +

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








28917
Írd ide az ellenörző számot:

Kiemelt ajánlataink

Komplett wingfoil

569 000 - 889 000 Ft

950 000 - 1 043 000 Ft

Komplett wingfoil
Pat Love bukósisak

16 990 Ft

27 000 Ft

Pat Love bukósisak
Mystic Star 5/3 backzip

69 000 Ft

113 000 Ft

Mystic Star 5/3 backzip
Starboard Futura 2023

699 000 - 729 000 Ft

1 059 600 Ft

Starboard Futura 2023
Starboard Carve 2023

465 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
Duotone E_Pace 2022

189 000 - 245 000 Ft

299 000 - 398 000 Ft

Duotone E_Pace 2022
ION Amaze Core 5/4

75 000 Ft

126 000 Ft

ION Amaze Core 5/4
Ascan Jibe

16 900 Ft

Ascan Jibe
Duotone S_Pace

228 000 - 265 000 Ft

353 000 - 411 000 Ft

Duotone S_Pace
Pat love impact vest

32 000 Ft

52 000 Ft

Pat love impact vest
Starboard Carve 2023

465 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
ION Icon deréktrapéz

69 000 Ft

142 000 Ft

ION Icon deréktrapéz