Mojo Windsup

Cikkek / Friss hírek

London után - MSZSZ interjú

Dido és Áron olimpiai szereplése véget ért, először a Magyar Szörf Szövetség főtitkárát és edzőjét, Utassy Lorándot kérdeztük a tapasztalatokról, eredményekről.

Windsurfing.hu (WS):  Dido és Áron versenye véget ért. Mi a benyomásod a versenyen elért eredményekről?

Utassy Loránd (Lodi): Az eredmények majdnem tükrözik a realitásokat. Az Olimpia előtt mindkét versenyzőtől jobb eredményre számítottunk, mint amiket az ötkarikás játékokon eddig elértek. Diát a 17-20. , míg Áront 15-19. hely környékére vártuk. Dia egyenletesnek mondható teljesítménnyel versenyezte végig a 10 futamot, voltak még hibák, hiányosságok, de be kell látni, hogy jelen helyzetben itt a helyünk. Kis szerencsével végezhetett volna pár hellyel előrébb is, 18. helye eddigi legjobbja.

Áron esetében nem jött jól a rossz kezdés, az első két futamban elért harmincon felüli helyezés, illetve a 3. futamban az árboctörés megpecsételte sorsát, innen lehetetlennek tűnt az elvárásoknak megfelelő eredményt hozni. Szomorú, hogy ilyen előfordulhat, de az állítólag külön kiválogatott felszerelések között több selejt is bekerült a rendszerbe, három árboc is eltört a verseny alatt. Áron a 7. és 3. helyével kicsit önmagának is bebizonyította, hogy a 25. hely összetettben nem tükrözi jelenlegi helyét a szörfös mezőnyben.

WS: Mi az amiben Aron / Didó jók és mi az amiben még fejlődni kell?

Lodi: Diának nagyon jó a sebessége, neki talán a legnagyobb hibája, hogy a rajtokat nem sikerül jó ütemben elkapnia, illetve sokszor a versenydrukk miatt nem tudott a technikára, taktikára összpontosítani. Áron rajtjai többségét tekintve jók voltak, legjobb sebességét a 11-14 csomós szélben tudta elérni, ilyen körülmények közt sokkal jobb eredmény is születhetett volna. Az erős 20-30 csomóban már a többiek sebessége nagyobb volt, ami leginkább a súlybeli és magasságbeli különbségnek köszönhető.

WS: Mennyire elégedettek érzésed szerint Áron és Dido az eredményekkel?

Lodi: Dia utolsó nap két helyet esett vissza, természetesen nem elégedett, akár a 15. helyen is zárhatott volna. Áron sokkal jobb eredményre számított, látszott is rajta, hogy teljesen letörte a rossz kezdés. Szerencsére a két kiváló futameredmény megmutatta, hogy többre is képes.

WS: Hogyan tovább?  Mi lesz az RS:X, és a szörfös versenyzők, illetve a Magyar Szörf Szövetség sorsa?

Lodi: A jövő teljesen bizonytalan. Meg kell várni a novemberi ISAF és NOB döntést.

WS: Reméljük azért az utánpótlás, az RS:X esetleges kiesésével nem vesztette el a motivációját?

Lodi: Szerencsére nem! 2014-ben az ifjúsági olimpián Bic T293 a hivatalos osztály, így is készülünk tovább!

Köszönjük az interjút, és gratulálunk!
 

Neoprene kesztyű

Cimkék

Detre Diána     Gádorfalvi Áron     Olimpia     RS:X     Utassy Loránd    

Hozzászólok

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.










Kép:



35989

Írd ide az ellenörző számot: