Cikkek / Friss hírek

Zöldfoki-szigetek túra 2012

Beachkreuz - Shark Bay

Mikor már kis pánikkal fűszerezve azon gondolkoztam, hogy felköhögjem-e a tüdőmben lévő vizet, vagy inkább vegyek egy nagy levegőt, az is eszembe jutott, hogy - a francba is! - miért nem inkább Soma Bay-be mentem március végén? Sima víz, freestyle, sisa, beduin tea, Spock540 hegyek (mert más nemigen megy)... Szóval akkor már jött a is a következő - egyébként méreten aluli - hullám. Nem tett sokat vagy mást ez a mosógép sem: Csak visszaküldött a jól megérdemelt - a hullámok között a síkvízi patkányoknak fenntartott - helyemre, a cuccot meg tovább görgette a part felé. Se a spot, se a szélerő (aznap az aztán végképp nem!) nem indokolták a kutyázást. Csak én. Helyszín: Zöld-foki szigetek, Sal, Shark Bay, 3 Bft (cross-)onshore. Időpont: 2012 február hava.

De azért alakult a végére...

Az indulás - legalábbis a check-in része - nem mindig izgalmas még szörffel sem, hogy aztán felváltsa a repülőút tömény unalma. Ezért hálás voltam a hóviharnak, hogy sok-sok járatot töröltetett a repülésirányítókkal, és az a sok-sok ember pont abban a Liszt Ferihegyi jegyirodában próbált sok-sok új jegyet foglalni, ahol a deszkák szállítását kellett volt intézni. A kapucnis pulcsi, a lesütött szem, a készpénz ("Szegény szörfösöket mindenhol lehúzzák." #1) és persze a hamis aláírást vállaló párom sokat segített a legalább harmincméteres embersor és az érthetően túlpörgött ügyintéző meggyőzésében. Adrenalin hegyek már az út elején! És még meg sem vertek. Az expedíció másik, szörföt is hozó tagja - érthetően - roppant hálás volt. Még talán meg is védett volna a felbőszült, kis kerekes bőröndöt huzigáló menedzserlánykák hordájától.

Lisszabonig a megpróbáltatások kimerültek a TAP közepesnél rosszabb menüjében és a mellettem ülő ezotéria guruban (jó hatvanas és egyáltalán nem dekoratív hölgy), aki a legdurvább szektásokat megszégyenítő módon próbált (át)téríteni. A lisszaboni várakozásért (3 óra, míg a Salra induló gépbe beülhettünk) sokszorosan kárpótolta az expedíció 2/3-át egy technikai malőr, a túlfoglalás. Ennek eredményeképpen business class-ra száműztek minket. Máig a fülembe cseng a stewardess kérése, hogy kérek-e még egy kis pezsgőt a halhoz? Vagy inkább ezt a portugál rosét? Jóhogy! Máris jobban ment az idő, de azért az a két és fél plusz négy óra így is elég sok volt.

Rendben leszálltunk, cucc is sértetlen volt, de az utazási iroda telepített idegenvezetője (különben nagyon csinos lány, legyen ez a mentsége) szemrebbenés nélkül levágott minket 10 (vagy talán 20?) euróra. Ennyi a helyi szörftranszfer díja. Papír, számla nélkül. ("Szegény szörfösöket mindenhol lehúzzák." #2) De legalább nem esett le semmi az utánfutóról. Egy félkezű srác, aki segített a pakolásban, kapott 1 euró paraszolvenciát, de a centeket visszaadta. Ugyanez a kissrác körülbelül öt nappal később, Santa Maria közepén egy angol fontot adott el és választhattam: 150 escudo vagy egy euro. Fog boldogulni az életben a fél karja ellenére. Érkezés, sms haza, ágyba beájulás.

A Hotel Pontaóban loptuk a napot egész héten, teljesen jó hely, még azt sem tették szóvá, hogy hazautazás előtt a medencében áztattuk ki a sós-homokos cuccainkat. Szörftárolással nem tököltünk, követtük egy azori-szigeteki bajtárs példáját és bedobtuk az egyik lépcső alá. Melegvíz nap végére elfogy, de vállalható a hőfok. Hőfok! Elég hideget fogtunk ki - ottani viszonylatban - esténként farmer is jól jött volna a kapucnis pulcsi mellé. Nappal oké volt, a parton. Legközelebb - mert lesz legközelebb, az fix - a steamer is bekerül a boardbagbe, shorty nem volt elég, a birkózóruha meg végképp nem.

Másnap, reggeli után, az expedíció vezetőjének tanácsára - aki már régi motorosnak számított, lévén egyszer már koptatta Santa Maria aszfaltját a már számtalan híres spotot megjárt flip-flopjában - körülnéztünk a faluban. Legdurvább az ingyenes wifit kínáló tér volt, mindenhol emberek ücsörögtek a padokon, nyitott notebookkal vagy - az élelmesebbek - okostelefonokkal. Türelem kellett is, mert ingyen volt, de legalább lassú. Felfedeztünk egy pékséget, ahol 60 eurocentért annyira sárga tésztájú kókuszos csigát lehetett kapni, mint amennyire sárga Jason Polakow lesz - állandóan -, miközben Kaulit nézi, ahogy hullámlovagol. És elképesztően finom is volt!

A cél "Dzsordzs" Angulo centere volt, ami a bázisunkká is vált előre nem tervezett módon, de a hét végére már nem bántuk egyáltalán. Ott a horvát nagy fehér főnökel (egyébként nyelvzseni és lizsnyani lokál) versenyt sajnálkoztunk azon, hogy a swell iránya rossz (nem az Atlanti-óceán felől jön, hanem Afrika felől), ezért nyugati parti klasszikus hullámokról ne is álmodjunk a héten. Pech. Tanácsára délután a Shark Bay felé indultunk, mivel szerinte ott a legerősebb a szél. Pick-up, 5 euró, szörfök is felfértek. Santa Maria területén belül egyébként 3 euro volt az átalány (három fő plusz két szörfzsák).

A Shark-Bay-ben (alias Kite-Beach) nevének megfelelően kiteparadicsom fogadott: millió kiteos és 3 Beaufort. Bízva az erősödésben (és az örökzöld „legjobbakban") bátran felhúztuk az 5.3 ill. 5.0 méreteket és összepattintottuk a 85 ill. 80 literrel. Amúgy erősen visszafogtuk magunkat, a fentieken kívül még egy 4.5 és 4.2 volt nálunk. A TAP 20 kg-t engedett volna 75 EUR-ért (vagy negyvenet 150-ért) és irányonként, ezt sok sírás után felvitték 25 kg-ra, ebbe már nagyon kicsit jobban belefértünk. Nem kellett volna annyit tökölni, egyrészt a szörfökhöz olyan igazolást kaptunk, amit magunk is elkészíthettünk volna, valamint mérésnél sem a valós értékeket olvasták le. Visszafelé meg Lisszabonban felejtették…

De vissza a Shark Bay-hez. Homokos öböl, (cross)onshore szél, rengeteg kiteos (ja, azt már írtam:). A hullámok nem tűntek vészesnek - a partról, csak akkor, mikor szél nélkül kellett volna átmászni a bum/logo magasságú whitewater-en, és ennek lett a következménye a bevezetőben említett szituáció. Többször is. Az expedíció vezetője nálam kissé jobban élvezte a dolgot, bár mindkettőnk úszott (és gyalogolt) eleget, ugyanis érdekes volt fél év nemszörfözés után újra deszkára, ráadásul egyből wavedeszkára állni, és mindezt 3-4 Beaufortban. Siklás csak 3/4 szélben volt lehetséges, ennek megfelelően minden kör után jött a 100 méter beachkreuz. Kipehegtük magunkat, újra vissza, de pár ilyen siklás-beachkreuz után feladtuk a dolgot és irigykedve bámultuk a zöld Gaastrával loopoló és hullámlovagló fiatalembert (és haverjait), aki egy métert sem csúszott le. Felszívtuk magunkat, bemeséltük egymásnak, hogy a gyerek nemcsak hogy könnyű, de valószínűleg lokál is, és nem demoralizálólag, hanem inspirálóan kell hasson ránk. A spot jó, csak a szél volt kevés. Ezután összepakoltunk és Mr. Murphy Tam-Tam nevű (Érdekes! Minden nyaralóhelyen van egy ilyen nevű vendéglátóipari egység...) ír kocsmájában chillivel és sörrel zártuk a napot.

Lokál a Shore Break-en

Nagy kavicsok a parton

Kilmer Petty a simán

Másnap egyből Angulohoz taxiztunk, főleg azért mert az expedíció harmadik tagja ott bérelt cuccot, és gondoltuk kipróbáljuk a ponta leme-i hullámokat. (Marcos (Azori-szigetek) kellően elrémisztett minket Ponta Sino-tól, hogy a víz alatt egy hajóroncs van, ami nincs kibójázva.) Santa Maria Bay a sziget déli részén van, igazából a sziget egész déli része ebből az öbölből áll. Minden sal-i center itt van: Pezi Huber, Angulo, Club Mistral. És okkal, a szél cross-offshore, a bejutás viszonylag egyszerű, homok mindenhol, kivéve a partot, ahol gombölyű bazaltkövek hevernek, de nem gond. Kis shorebreak (dagálytól függően) mindig volt, pár bemenetel/kijövetel alatt rá lehet jönni a trükkjére, elég könnyen.

Ja, a shorebreak! A helyi surfassistant-rabszolgák nem keseregnek, hogy nem jut nekik naponta ponta preta-i tisztaságú hullám, hanem bemennek és széltől függetlenül olyan aerialokat és hullámlovaglást nyomnak AZON A NYOMORULT SHOREBREAKEN, hogy még Levi Siver is elismerően csettintene. Nem aggódnak a kövek miatt, HANEM A PARTTÓL 3-4 MÉTERRE UGRANAK EL, ahol alig derékig/térdig ér a víz és máris OTT VANNAK A KÖVEK!!! Anyátok. És nem hibáznak. Vagy csak ritkán. Látványosabb volt, mint bármi más.

Homok: a riggelést annyiban mindenképpen nehezíti, hogy nagyon, de nagyon kellett figyelni arra, hogy a nap végén is szét lehessen szedni az árbocot, belőle ki a hosszabbítót, meg hogy a bum álítható legyen. (Shorebreak service-el mosás! - letettük a mosnivalót a kövek közé, hogy a hullám szépen lemossa helyettünk:) Végül úgy alakult, hogy nem tároltunk Angulonál, hanem naponta taxi Angulóhoz, ugyanis Calheta Funda lett volna az igazi hely, de a swell iránya nem volt az igazi. A hét végére a boardbagek jó 10 kg-al nehezebbek lettek (homok miatt persze), de a Pontaóban mosható minden.

Szóval shorebreak után kb. 100 méter hosszan (Ponta Leme irányába haladva) szélárnyék és pöffhegyek, utána kezd alakulni a szél. Van egy kb. 300 m hosszó szakasz, ahol a part mellett sima a víz, beljebb már kábeles, de a szél már egészen pöffmentes. A szörfös utazási katalógusok ígéretei ellenére nem dahabi simaságú, de freestyle-ra azért teljesen megfelelő. E szakasz után kezdődik a hullámos rész. A parttól távolodva dűnésedik, a parthoz közelebb eső szakaszon vannak a klasszikus törések. Nagyon jóindulatú, széltől és apálytól függően átlagosan bum- és logomagas hullámok. Perecelés esetén sincs baj, átfut rajtad, de nem mos be, cuccot sem bántja. Ereje van szépen, megtol, visz, még tök amatőr szinten is lehet ötöt, hatot fordulni ugyanazon a hullámon.

Nekem, síkvízi patkánynak, őrületes élmény volt. Eddig nem is voltam igazi hullámos helyen, hacsak Prasot nem tekintjük annak, de a tömeg meg a hülye irányból fújó szél miatt menekültem a simára. De itt: állat! Cross-shore szél, tisztán gördülő bestiák, tömeg hiánya.

Tapasztalatok:

  • Nem gáz, ha siklás nélkül megyünk át a hullámokon kifelé, minél inkább szorítva a szelet, hogy ezzel megelőzzük az elsodródást. Ha jön egy méretes darab, akkor egyből rá lehet fordulni. Sőt - a profikat és lokálokat elnézve - ez a menő és így lehet elkapni a legtöbb hullámot.

  • Whitewateren átmászni ezen a helyen nem gond – ha van szél.

  • Ha ugarni akarunk, akkor siklani kell, csak akkor meg nagyon fogy a magasság, és kifelé kevesebb lesz az elkapható hullám. Azért pár backloop-próba akadt. (A csirke szörfösök utolsó mentsvára...) Kreuz kifelé, utána kreuz befelé, kinézni a malacot, örülni neki és rajta (közben persze veszik a magasság, de kit érdekel), aztán megint előről.

  • Nem voltunk kevesen, de nem is volt tömeg, a kreuzolás eléggé megritkította a csapatot (legjobb szűrő). Jutott elég hullám mindenkinek. Néha ketten is voltunk egyen, de elfértünk.

  • A hullámlovagláshoz türelem kell, sajnos. Néha fél órát is kellett várni egy-egy jó szettre, de aztán áramlott a mellékvesékből az adrenalin! Mint az állat!

  • A hullámlovagláshoz kondi kell. Sajnos. Jó kondi.

  • Fura cuccokkal/ban is lehet ügyes valaki, sőt! És ne tévesszen meg minket ez az álca.

  • Ponta Leme inkább lovaglóhely, mint ugró.

Szóval jössz befelé, vársz, lassítasz, mérlegeled a többiek helyzetét meg a magadét, kinézed azt a tornyosuló felhőkarcolót mögötted, amelyiken csak úgy forr a taréj, és örülsz neki, hogy b*ssza meg, az a tiéd lesz, majd kiugrasz a bőrödből, a szíved meg a mellkasodból, arra gondolsz, hogy nem akarsz meghalni, de arra is, hogy végre már, végre, és megengeded a cuccot, és jön, és jön és majdnem itt van és egyszer csak alattad van, te meg rajta, elemel a p*csába, fel, és látod a taréjt melletted, alattad a hullámvölgyben meg fut az aljzat, és tol előre mint a kurvaélet, üvöltesz, hogy ez mennyire jó, és akkor hátrébb fogsz a bumon és leszáguldasz a völgybe, mint a szél, aztán meg fel, és jön a spricc, és megint, és megint, és megint... És megint. Olyan mint a szex. Csak jobb.

Maui apánk Ponta Pretán

A gyerekek

Aztán egybefolytak a napok. Csak a hullámok és a szél számított. És nem is volt gond egyikkel sem. Nettó 7 napból 5 nap volt jó, 80 ill. 85 literre és 5.3 ill. 5.0 m2-re. Az expedició 5.3-al rendelkező tagja 6 jó napot mondana, én aznap egy 105 literes Freewave-t szereztem (igazi veretős freeridernek éreztem magam, főleg a 29 (!!!) cm-es szkeggel, de még ezzel is élmény volt a hullám), annyira meguntam a szélmentes befelé billegést.

Angulo centere jó hely, a kétering alap (egyszerű és finom ételek), sosem hittem volna, hogy jól fog esni egy meleg tea nyári (!) szörfözés után, de mégis. Az ottlétünk hetén majd mindenki (és a komolyabb hullámlovasok is) a Santa Maria Bay-ben tobzódott (swellhiány), nem zavarnak el senkit, sőt a napágyakat is lehet használni, csak a riggbaget nem illik mellétenni, inkább egy kicsit odébb.

Utolsó nap eltűntek a hullámok, ezért némi freestyle volt csak. Nem bántuk. A guruval vigyázni kell, mikor itthonra 18-19 csomót ír, nekem már bőven 4.2 kell (80-85 kg), ott kint 5.0 pont elég. Igaz akkor a pöffök itthon 40 csomósak, kint meg 21, maximum. Szóval legközelebb 5.0 (4.7) és 5.8 (5.4) m2 lesz a riggbagben, a 80 liter ideális választás volt, ha a TAP olcsóbb lenne, vagy én gazdagabb akkor egy freestyle deszka sem ártana.

Visszamegyek, visszamegyünk. Egyértelmű. Nem is egyszer. El sem tudom képzelni, hogy ha ez, a többi spothoz képest kispályás Ponta Leme ekkora élményt ad, akkor milyen lehet a többi! Nyugodt és laza sziget, (nekünk) egzotikus de mégis remek klíma, jófej és életvidám helyiek (minden egyes ember büszke arra, hogy zöld-foki-szigeteki állampolgár), elképesztően finom ételek (a Café Creol zseniális a maga egyszerűségében - sült hal; és van egy másik hely - a nevét elfelejtettem -, ahol álarcban szolgálják fel a kitűnő fogásokat Angelina Jolie-t megszégyenítő szájú, miniszoknyás és csámpás pincérnők, és buzi raszta táncol a helyi banda zenéjére) és kiváló hangulat... Már csak egy kérdés: Hogyan lehetne egy ottani nyaralóra való pénzt összehozni? Minél előbb? Hm?

Győri Péter
kilmerpetty.tumblr.com


Szeles helyek nagyobb térképen való megjelenítése

rrd closeout 468

Cimkék

Levi Siver     wave     Zöldfoki-szigetek    

Hozzászólok

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.










Kép:



15917

Írd ide az ellenörző számot: