Marton
Andris az idei (2009) freestyle bajnokság és Heavy
Tools WDP versenysorozat nyertese, ezért most
elkészítettük vele is a jól megérdemelt
szezon utáni interjút. Arubandit terveiről, a
szörfszigetről, Arubáról, az egyetemről és a
kecskékről kérdezgettük.
Windsurfing.hu (WShu): A 2009.-es freestyle
bajnokság igen szorosra sikeredett. Te is így
érezted, vagy a három futam után már biztos
voltál a végeredményben?
Marton Andris (MA): Egyáltalán nem voltam
biztos benne. Az idei verseny nagyon
kiélezett volt és bárki megnyerhette volna.
Azt tudtam, hogy ha megnyerem a Kék tavi
futamot, akkor nagy esélyem van az összetett
győzelemre, mivel az első sóstói futamon is
nyertem. Sajnálom, hogy nem indult minden
hazai freestyle rider, bár azért így is
szerintem idén neveztünk a legtöbben az
eddigi évekhez képest. Aminek nagyon örülök,
hogy hazai viszonyokhoz mérten sikerült három
magas színvonalú futamot rendezni, jó
körülmények között három különböző
helyszínen, és hogy idén a szavaztok mellett
szakmai zsűri is értékelt.
WShu: Jövőre is elindulsz a versenyeken? Van
konkrét célod, vagy csak versenyzel, és majd
kiderül hogy az mire elég?
MA: Szeretnék jövőre is indulni, a célom az
első háromban végezni. 2010-ben ismét
visszatérek Arubára néhány hónapra, reméljük
sikerül néhány új manőverrel hazatérnem.
Jövőre szerintem sokkal keményebb lesz a
mezőny, mert a Horesz (Horányi-Névy András)
is tervezi az indulását, valamint az idei
indulók között is sokan közel állnak olyan
manőverekhez, amik tőlem még elég messze
vannak! Például a Vető Marci nagyon közel van
már a Shakához, Backloop a Punetához és még
sorolhatnám a listát. Reméljük jövőre még
izgalmasabb versenyeink lesznek!
WShu: Az egyetem rugalmasan kezeli az ilyen
szörftúrákat?
MA: Az egyetemmel az a helyzet, hogy ha
itthon vagyok, és éppen nincsen szörfös
"csúcs szezon", akkor próbálom magam minél
jobban ráhangolni a tanulásra. Az elmúlt két
félévemet is nagyon jól, 4 egész fölötti
átlaggal teljesítettem, így a tanárok is
engedékenyebbek. A mostani arubai túrám során
is szakmai gyakorlaton leszek. A szörf
suliban, ahol dolgozom Arubán, a szörf/kite
oktatás mellett marketinggel és egyéb
szervezési munkával is fogok foglalkozni, így
elfogadta a suli szakmai gyakorlati helynek.
WShu: Sokan úgy tudták, hogy
kecskepásztorként kezdted a pályafutásod
Arubán. Ha ez így van, akkor ez a szakmai
gyakorlat egy igazi sikersztori.
MA: Hát igen…. szarvasmarhákkal is
foglalkoztam, de később előléptettek
cápavadásznak… akkor volt igazán arany
életem! :) Komolyra fordítva a szót, Nagy
Berci és Tóth Bálint barátaim kicsit
meghackelték azt a fotóalbumot ahová még
2007-ben töltögettem az arubai képeimet és
egy szép kecskepásztor történetet hoztak ki
belőle. A vicces igazából csak az, hogy idén
visszahallottam a történetet, úgy tűnik
többen is komolyan vették. Arubán amúgy
sincsenek kecskék :)
WShu: A HiFly weboldalának címlapján még
mindig fent van az Aruba Hi-Winds verseny is,
ahol harmadik lettél, ami igen szép eredmény,
ha figyelembe vesszük, hogy a karibi
szörfösöknek összehasonlíthatatlanul több
idejük van szörfözni, mint nekünk
magyaroknak. Hogy tudtad ezt összehozni?
MA: 2008-as Aruba Hi-Winds tényleg életem
egyik legjobb élménye volt. Az eredményről
annyit, hogy senki nem gondolta volna, hogy
dobogón leszek, legfőképpen én se. Nagy
előnynek számított, hogy fél éven keresztül
minden nap a verseny helyszínén szörföztem,
míg sok más versenyző jobb esetben a verseny
előtti nap tudott csak szörfözni a verseny
területén. A sorsolással is szerencsém volt,
mert a legnagyobb nevek kiejtették egymást.
Hihetetlen élmény volt az esti díjátadó
ünnepségen olyan nevekkel állni a dobogón,
mint Cheo Diaz, és Quincy Offeringa.
WShu: Térjünk vissza egy kicsit a hazai
vízekre. A szörfözésen kívül mivel
foglalkozol nyáron?
MA: Idén nyáron Hárs Gábor és Bakró Nagy
László (Vasszil) barátaimmal közösen
megnyitottuk Szabadi-Sóstón a Szörf Sziget
szörfiskolát. Húgom, Orsi van a szigeten
állandóan, Ő oktat a legtöbbet, és a sok
gyakorlatnak köszönhetően már nagyon ügyesen
csinálja. A szörf iskola sajátossága, hogy a
vízen, egy 520m2-es stégen helyezkedik el,
koktélbárral, napágyakkal, wakeboard pályával
egybekötve. Az idei egy induló év volt, de
mindenképpen pozitív tapasztalatokkal, így
biztos, hogy jövőre is folytatjuk. Külön öröm
volt számunkra, hogy a Unifiber márka
felajánlott nekünk néhány prototípus 2011-es
rigget a 2010-es szezonra tesztelésre.
Reméljük sikerül ezt a kapcsolatot megtartani
és az elkövetkező években mindig a legújabb
felszereléseket és minőségi szolgáltatást
nyújtanunk a vendégek számára.
WShu: Idén a mezőnyben egyedüliként
duplaszkeges deszkával szörföztél (Hifly
Twinstyle). Úgy tűnik bevált a konstrukció.
Mivel csúszol 2010-ben?
MA: 2007. októbere óta a Twinstyle-al
szörfözöm, tavaly a Hifly még a nemzetközi
csapatába is berakott, azonban sajnálatos
módon 2008. év végén megszűnt a márka. Nagyon
sajnálom, mert nagyon jó minőségű és jó
menettulajdonságú deszkákat gyártottak. Még
idén is a 2007-es deszkámmal szörföztem, úgy
hogy egy komolyabb sérülést nem tudtam rajta
okozni. Jövőre viszont megválok a Hifly
deszkámtól és a SurfStation szörfüzletnek
köszönhetően Tabou deszkával fogok szörfözni.
A Tabou is 2010-ben megjelenik egy
ikerszkeges freestyle deszkával a piacon, a
Tabou Twister-rel. Remélhetőleg már Arubára
is magammal tudom vinni, hogy sikerüljön
megszoknom az új deszkát
WShu:
Köszönjük az interjút, hasonlóan sikeres évet
kívánunk neked jövőre is, az új deszkával.
MA:
Én köszönöm az interjút! Köszönettel tartozom
még a szponzoraimnak, a Surfstationnak és az
O'neillnek.
Szelekben Gazdag, Boldog Új Évet Kívánok a
windsurfing.hu olvasóinak!