Horányi-Névy András 2009-es szörfös videója,
a Visions of Freedom 2. helyezést ért el a
XAFT-on, azaz az Extrémsport és Alternatív
Filmtalálkozón. A film producerét, vágóját és
főszereplőjét kérdeztük a „kulisszák mögött”
a film létrehozásáról, jövőbeli tervekről.
WS.HU (windsurfing.hu)
- Először is, hadd gratuláljunk az első
díjazott alkotásodhoz! Hogy is kezdődött ez
az egész videós pályafutás?
HNA (Horányi-Névy András)
- Nagyon szépen köszönöm. Így elsőre
elégedett vagyok az eredménnyel, de önmagam
örök kritikusaként már a továbblépésen
gondolkozom, hogy jövőre miben lehetne még
jobb, még komolyabb a film.
A filmkészítés két szerelem összefonódásából
született. Egyik ugyebár a szörfözés, a másik
pedig a „nagyok” alkotásainak bambulása hideg
téli estéken. Gondolok itt a klasszikus
videókra, mint az About Time, a 4Play, vagy
az újabbak közül a Wet and Salty. Ezekből
merített az ember inspirációt, leste el a
mozdulatokat, és egy jó érzéssel állt fel a
képernyő elől. Ezt az érzést szerettem volna
már akkor is átadni, elmondani a magam
módján, az én szemléletmódommal.
Az indulás persze nagyon kicsiben történt.
Kezdjük talán a legeslegelején, ami
elindította az én filmkészítős ötleteim. Az
internetre még 2000-2002 körül felkerült
néhány itthoni szörfösről néhány videoklip
esésekről, szép manőverekről. Ezt Győri Peti,
az index fórum Kilmer Petty-je
összegyűjtötte, és létrehozta az első magyar
freestyle videót (innen
töltheted le). Ez egy apró, de
mérföldkő jellegű alkotás volt, mert érezni
kezdtem magamban a lehetőségét egy majdani
saját filmnek. Aztán 2005-ben elkészült az
October (innen
töltheted le - jobb gomb, cél mentése
más néven) , egy Fuji fényképezőgéppel
felvett Balatonfenyvesi videó, ahol anyukám
volt az operatőr. Az volt az első saját
próbálkozásom.
WS.HU
- Utána minden évben készítettél videót,
ugye?
HNA
- Így van, 2006-ban sajnos kimaradt a
windsurf film, de akkor készült egy
jégszörfös videó a téli örömökről. 2007-ben
aztán jött az
Egy Hónap Prassonisin, 2008-ban
az egyiptomi
Twisted, amit az első „komolyabb”
produkciónak érzek, idén pedig vissza
Rodoszra a Visions of Freedom-mal.
WS.HU
- Mennyi előkészület, forgatási óra, és vágás
van benne a mostani filmben? Mennyibe telik
vajon egy ilyen, bő tízperces videó
összehozása?
HNA
- Vicces, mert júliusban döntöttem el, hogy
egyáltalán megyünk Rodoszra 2 hétre. Ekkor
merült fel, hogy ha már az idei első út, a
májusi Dahab fotókban került megörökítésre,
akkor miért ne lehetne egy videót is csinálni
idén?! Elkezdtem ötletelni, kitaláltam a
„sztorit”, és augusztus elején néhány
budapesti videózással letudtam az intro-részt,
amik zömmel az ex-munkahelyemre menet és
onnan jövet kerültek rögzítésre.
Maga a forgatás két hétből két hetet vett
igénybe Prassonisin. Minden nap reggel korán
keltünk, hogy elsők legyünk a vízen,
napközben aztán pihentünk, amíg a tömeg
szörfözött, majd este ismét forgatás :).
Órában kifejezve, nem is tudom, valahol 20 és
30 óra között forgathattunk szörfözést, ebből
4 órányi nyersanyag lett, vágóképekkel
együtt, plusz az itthoni egyórás anyag. Az
operatőrnek – egyben barátnőmnek :) –,
Nórinak nem volt egyszerű dolga, sokat
fagyoskodott nyakig a vízben, tengeri sünökön
egyensúlyozva, kite-zsinórok közé gabalyodva,
homokvihar által agyonszurkálva. Ezúton is
nagyon köszönöm neki a segítséget! :)
A vágás se volt egy rövid folyamat. Nem
számoltam, de összesen kb. 15-20 órányi vágás
után készült el a végleges verzió. Sietni is
kellett a végén, hogy a XAFT leadási
határidőt tartani tudjuk.
WS.HU
- Mik a terveid a jövőben? Készülsz ezek
szerint jövőre is egy videóval?
HNA
- Mindenféleképp szeretnék jövőre is egy
filmet készíteni. Nagyon élvezem az alkotó
folyamatot, ahogy az ötletből apránként
testet ölt egy kész videó. Ráadásul jövőre
többszereplős, hosszabb, akár egy DVD-jellegű
alkotás sincs kizárva. Nemrég váltottam
ugyanis North-Fanatic felszerelésre, így egy
csapatba kerültem Rádóczy Barnával, akivel
hasonlóan fanatikusan szeretnénk megörökíteni
szörfös „ámokfutásaink” minden pillanatát.
Így nem csak én fogok trükközni, és nem csak
egy helyszínes lesz a leendő film. De hogy
hol fog készülni, az maradjon egyelőre a jövő
zenéje :).
A technikában is szeretnénk fejlődni, nagyon
tetszik például a 4 Dimensions profizmusa,
animációi. Semmiképp se másolni akarom, de új
ötleteim támadtak a 4 Dimensions láttán,
amiket jövőre szeretnék mindenképp
kipróbálni. Már tanulom is az After Effects,
egy animációs program kezelését, szóval lehet
dörzsölni a tenyereket, már csak pár százat
kell aludni, és ha minden jól megy, kész az
újabb magyar szörfös film ;).
Mindenesetre nagyon szépen köszönöm
mindenkinek a pozitív visszajelzéseket,
bíztatást, nagyon sokat segít, hogy Nektek is
tetszik, amit csinálok.
WS.HU
- Köszönjük az interjút, Andris, további szép
sikereket kívánunk a jövőben is!
HNA
- Én köszönöm a lehetőséget.
A Visions of freedom videó megtekinthető itt
>>
A xaft honlapja >>
Az
említett videók:
Egy Hónap Prassonisin
>>
Twisted >>
October (jobb gomb, cél
mentése más néven)
>>
Kilmer Petty videói (3 videó 1 csomagban) >>